Kiállítás a gyöngyfűzők munkáiból2023. Május 23. 11:31 Hétfőn a késő délutáni órákban, a Városi Művelődési Központban került sor a Lenti Gyöngyfűző Szakkör munkáit bemutató kiállítás ünnepélyes megnyitójára.
A rendezvényen a Kerimbózsa Néptánccsoport előadását követően Horváth László polgármester köszöntötte a szakkör tagjait, a meghívott vendégeket és a kiállítás iránt érdeklődő látogatókat.

- Tudjuk, emlékszünk, hogy ezelőtt 20-30 évvel mi tartottuk értéknek és mi az, amit most jelenleg értéknek tartunk. Az értékrend jelenleg a pénz, a javak anyagiak, a kényelmek szempontjai szerint rendeződött. Ez nagyon sajnálatos dolog, hiszen van úgy, hogy a birtoklás még a létnél és az életének is fontosabb, és erre is találunk szomorú példákat itt Magyarországon és a határon túl is nem messze tőlünk. Én úgy gondolom, hogy minden érték közérdeklődésre tarthat számot az az érték is, amit most itt láthatunk majd a kiállításon, hasznos munka van benne. Ez a fajta kézimunka a meditáció és az elmerülés egy bizonyos formája, lehetőség arra, annak, aki műveli, hogy megélje az alkotásnak az örömét, és egy kis megnyugvást is nyerjen az elméje a tevékenység közben, a lelke egy kicsit szabadabban szárnyalhasson. A kézzel alkotás az elmerülés egy olyan fajtája, amihez évezredek, évszázadok óta az embernek köze van és itt Lentiben is számosan művelik a kézimunkák különböző fajtáit melyekből láthattunk már itt a művelődési központban is számos bemutatót és kiállítást.
A megnyitó folytatásában Matyasovszky Margit a Nemzeti Művelődési Intézet Zala Vármegyei igazgatóság vármegyei igazgatója méltatta a szakkör tevékenységét, kiemelve Nákitsné Erika szakkörvezető munkáját, akit születésnapja alkalmából Gáspár Lívia önkormányzati képviselő, a Kolping Idősek Otthona vezetője intézményük nevében tortával köszöntött.
|